A színtévesztés javításáról - közérthetően

Dr. Csobay Ildikó cikksorozata kitűnően ismertette a színtévesztéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdéseket. Ezek után könnyű dolog bemutatni azt a magyar találmányt, ami lehetővé tette a színtévesztés szemüveggel történő korrigálását.

  E cikkben most tényleg közérthetően próbálom ismertetni a korrekció elvét és gyakorlatát. Akiket a téma mélyebben érdekel, olvassa el a cikk "keretes" részét is, a még érdeklődőbbeknek pedig az irodalom jegyzékben szereplő tudományos publikációkat ajánlom.

Az első felismerés: mi a színtévesztés igazi oka?

  Sokáig az volt az uralkodó nézet - még orvosegyetemi könyvekben is - hogy a színtévesztés oka a három színérzékelő csap (kissé egyszerűsítve: a vörös, a zöld és a kék receptor) valamelyike érzékenységének a lecsökkenése. Amikor - 15 éve - kolléganőmmel Dr. Wenzel Klárával a színtévesztés optikai korrekciójának kutatásához hozzáláttunk, 2 évünk ment veszendőbe amiatt, hogy elhittük ezt a magyarázatot. (Arra gondoltunk, hogy ha az ép másik két receptor érzékenységét is lecsökkentjük, akkor újra egyformák lévén rendbe jöhet a színtévesztés. Dr. Rózsa Sándor, a MOM kiváló optikai mérnöke segített olyan színszűrőket készíteni, amelyekkel létre kellett volna jönnie a javulásnak - de a siker többszöri próbálkozás ellenére is elmaradt.) Végül félretettük a könyveket és elgondolkodtunk azon, hogy mi lehet még az ok, ha nem a  receptorok érzékenységének csökkenése.

  Felállítottunk egy hipotézist (amiről később kiderült, hogy maga volt a valóságos ok): feltételeztük, hogy a színtévesztés oka nem valamelyik receptor érzékenység-csökkentése, hanem az, hogy kissé más színre érzékeny az adott receptor, mint a normális megfelelője. Ezt úgy kell elképzelni, hogy például a piros receptorunk ahelyett, hogy a piros színre lenne érzékeny, a narancssárga fényre mutat maximális ingerületet.

  E feltételezés alkalmazásával készített színszűrők azonnal jelentős javulást eredményeztek a megfelelő színtévesztőkön.

A korrekció elve

  A feladat elvileg egyszerű volt: mivel más színre érzékeny a hibás receptor, olyan színszűrőt kell alkalmazni, ami eltolja a receptor érzékenységét a helyes irányba. A dolog matematikailag ráadásul precízen végre is hajtható (lásd a keretes részt). A dologban az igazi trükk az, hogy nem avatkozunk be a szervezetbe, mégis olyan dolgot csinálunk, mintha eltolnánk a rossz receptor érzékenységét! Felismertük ugyanis, hogy a szembe érkező fény spektrumát lehet úgy torzítani, (szűrőzni), hogy az hatásában egyenértékű legyen a receptor érzékenységének kívánatos eltolásával.

  Van még egy fontos pillére az eljárásunknak: A színszűrő hullámhosszról, hullámhosszra különböző mértékben elvesz a fényből, így mellékhatásként óhatatlanul elrontaná az egyes receptorok közötti érzékenység-arányt amellett, hogy helyre tolja a rossz receptor érzékenységi maximumát. Szerencsére azonban ezt a mellékhatást az emberi szem adaptációval kompenzálni képes.

  Itt nem egyszerűen a pupilla kitágulására kell gondolni, vagyis nem a kissé lecsökkent fénymennyiséget kell kompenzálni, hanem az egyes receptorok érzékenységének kell helyreállni - amit színi adaptációnak nevezünk. Ez a képességünk szerencsére megvan és a korrekciós szemüveg nélkül is rendszeresen használjuk: amikor nappali világításról bemegyünk egy izzólámpával világított helyiségbe, akkor sárgásnak kellene látnunk a fehér felületeket, ha nem volna színi adaptációnk. Ez a videokamerában a "white-balance" állításával van megoldva, a szemünkben viszont automatikus. Ez az adaptáció a korrekciós szemüveg feltételét követő néhány perc alatt nagyrészt létrejön, bár teljessé válásához kb. fél óra szükséges és függ a látott fény erősségétől, valamint gyorsítható ismert fehér tárgyakra nézéssel.

  A korrekció elve tehát két lépésből áll: egyrészt színszűrővel visszatoljuk a rossz receptor érzékenységi maximumát a helyére, másrészt a színi adaptációval helyreállítjuk a receptorok közötti arányokat.

A korrekció gyakorlata

  Az elv tiszta és érthető. A gyakorlat azért bonyolultabb, mert nemcsak egyetlen receptorunk van, tehát a hibás receptort úgy kell visszatolni, hogy közben a másik két receptort ne "bántsuk". Ez pedig azért nehéz, mert különösen a zöld és a vörös receptorunk eléggé közel van egymáshoz hullámhosszilag és elég széles hullámhossztartományban átfedik egymást. Precíz mérnöki optimalizálásra volt szükség, hogy minél kevésbé sértsük a szomszédos receptort, miközben korrigáljuk a hibásat. Nem véletlenül tartott a kutatás-fejlesztési munka olyan sokáig. Ma már kifejlesztésre kerültek a megfelelő szűrők. (8-10 féle típusban kaphatók, amelyeket a megfelelő diagnózis alapján választanak ki.)

  Ezek a szűrők - kivitelüket tekintve - gőzölt szemüveglencsék, vékonyréteg-technológiával készülnek és emiatt egy kicsit csillognak. Ez azért van, mert színszűrők a spektrumnak bizonyos részét kevésbé eresztik át, tehát visszaverik. Kissé tehát "foncsoros" a hatásuk, de azért jól lehet látni rajtuk keresztül viselőjének a szemét. Antireflexiós bevonattal a fentiek miatt nem lehet csillogásmentessé tenni őket, de a látvány elfogadható, különösen akkor, ha ez az ára annak, hogy valakinek rendbe jöjjön öröklött fogyatékossága.

Hatásosság, viselési tapasztalatok

  Mivel a világpiacon több, nem éppen korrekt termék is található és ezek Magyarországon is meg-megjelennek, óvatosnak kell lenni a vásárlásnál. Mint más terméknél, itt is a márka és a kereskedő cégekkel szembeni bizalom és a tájékozódás nagyon fontos.

  A színtévesztés típusától és súlyosságától függően azonnali és későbbi javító hatásokkal kell számolni. A színdiszkriminációs javító hatást minden esetben már az üzletben tapasztalni lehet, tehát pl. Ishihara teszten kimutatható a javulás. A színek helyes megnevezése az enyhe és közepes színtévesztőknél szintén már a vásárláskor érzékelhető és mérhető (pl. D15 Farnsworth-Munsell teszt) viszont súlyosabb esetekben csak később, bizonyos szín-újratanulási tréning után várható.

  Enyhe és közepes esetekben nem fontos, viszont súlyosabb anomáliáknál kifejezetten ajánlható a rendszeres szemüvegviselés ahhoz, hogy a hatásosság maximális lehessen, különösen a színidentifikáció szempontjából.

  Rosszul világított helyiségekben, vagy éjszakai vezetésnél - mivel a színszűrő még le is vesz a beérkező fényből - nem ajánlható a viselése, előnyös viszont a TV nézéstől, a számítógép használaton keresztül mindazon tevékenységeknél, ahol a színlátás fontos.